Kaland

"Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök."

(Paulo Coelho: Veronika meg akar halni)

forrás: google

Paradicsomvacsora

Minap tanácstalanul álltam a hűtőszekrény előtt, és erősen gondolkodtam, mit is vacsorázzunk, ami meleg, és gyorsan készen van.
Megláttam a szép paradicsomokat, és hogy legalább nyolcféle sajt van itthon, de a szokványos sajtos-paradicsomos melegszendvics helyett ( - amit egyébként imádok -), ezt ütöttem össze, villámgyorsan.

Hozzávalók: 

9 db (közepes méretű) paradicsom
egy szelet kenyér
15 dkg zsíros krémsajt
15 dkg reszelni való sajt
10 dkg reszelni való füstölt sajt
1 pici fej lilahagyma  (vagy 1 szál póréhagyma)
2-3 gerezd fokhagyma
snidling
oregánó
só
fehérbors

kb. 1 ek vaj

Elkészítés: 

1. A paradicsomok belsejét kivájjuk, megsózzuk, megborsozzuk, majd tűzálló tálba helyezzük őket. (Pici talpakat is vághatunk nekik, hogy ne boruljanak fel.)
2. A kenyeret felkockázzuk, kevés vajon megpirítjuk.
3. Összedolgozzuk a krémsajtot a reszelt sajttal, az apróra vágott lilahagymával (vagy a vékonyan szeletelt póréhagymával), az összezúzott fokhagymával, a kevés apróra vágott snidlinggel. Sózzuk-borsozzuk, és ízlés szerint megszórjuk az oregánóval. Belekeverjük a kenyérkockákat is.
4. A sajtmasszával megtöltjük a paradicsomokat, a tetejüket megszórjuk a reszelt füstölt sajttal, majd előmelegített sütőben 5-10 perc alatt megsütjük.

sütési hőfok: 150 °C
sütési mód: hőlégkeveréses

Csak csináld!

"Légy akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a földön."

forrás: google

Tojásfasírt

Olyan szerencsés vagyok, hogy ritkán kell tojás vennem. Akárhová költözöm ugyanis, valahogy mindig úgy alakul, hogy ellát valaki háztájival. :-) Olyannyira, hogy sokszor tömve van vele a hűtőm, aztán alig győzzük megenni. Ilyenkor általában előkerülnek a sok-sok tojást igénylő receptek, mint a például a krémes, meg a piskóta. Jó is az, de mégsem lakhatunk jól állandóan sütivel. :-D Nálunk a rántottának, tükörtojásnak, egyszerű főtt tojásnak, nem igen van sikere. Nem mondom, hogy egyáltalán nem szeretjük, de csak módjával, elég ritkán. Ez az eredetileg húspótlónak szánt fasírt ellenben mindig elfogy nálunk. Az benne a jó, hogy köret is lehet, meg főétel is, attól függően, hogy mit teszünk mellé. Én szeretem szimplán egymagában is, ha van hozzá valami mártogatós, vagy saláta.

Hozzávalók:

4 db nyers tojás

8 db főtt tojás

2-3 ek zsemlemorzsa

5-6 gerezd fokhagyma

5 zsemle

só

bors

petrezselyemzöld

Elkészítés:

1. A főtt tojásokat apróra vágjuk, vagy villával szétnyomkodjuk.
2. A zsemléket beáztatjuk, majd jól kicsavarjuk.
3. A kétféle tojást összekeverjük, hozzáadjuk a kicsavart zsemléket, a fűszereket, az összezúzott fokhagymát, végül annyi zsemlemorzsát, hogy jól formázható masszát kapjunk.
4. Kanállal forró zsiradékba szaggatjuk, és szép pirosra sütjük.   

Nincs lehetetlen

"A lehetetlen nem tény, hanem vélemény."

(Muhammad Ali)

forrás: google

Francia körtetorta

Aki unja már a linzertortáimat, most fordítsa el a fejét, mert annak ellenére, hogy ez a sokadik, lesz még több is. :-D

Nagyüzemben gyártom a hétköznapokra, bolti péksüti helyett, reggelire. Nagyon gyorsan megvan, és mi még nem unjuk egyáltalán.

Ezt az öntetet is jó sokszor bevetettem már, tojás és tejszín az alapja, ezt szoktam még megvariálni ezzel-azzal. Most nem volt itthon tejszínem, gondoltam hát egy nagyot, és tejfölt tettem bele helyette. Aztán jól meglepődtem, mert valami hiperkönnyű habos állaga lett. Hát az életben nem gondoltam volna, hogy tejföllel könnyedebb lesz, mint tejszínnel. Na de jó pap is holtig tanul, mondaná drága nagyanyám. :-) A körte is szerencsés választásnak bizonyult, kifferkörtét vettem a piacon, ezer éve nem is találkoztam ezzel a fajtával. Enni nem feltétlen a legjobb, mert elég kemény és kicsit szemcsés, de sütibe isteni. Valami finomságos zamata volt megsütve, és nem folyik ki a leve sem.

A francia jelzőt meg azért kapta, mert van egy francia almatorta recim, ami tök ugyanígy készül, csak persze tejszínnel. Akkor meg hadd legyen már ő is külföldi. ;-)

Hozzávalók:

A tészta hozzávalói:

20 dkg liszt

10 dkg vaj

5 dkg cukor

1 db tojássárgája

1 tk fahéj

+

1 kg körte

Az öntet hozzávalói:

3 db tojás

2 dl tejföl

10 dkg cukor

1 db citrom héja

1 tk vaníliakivonat

Elkészítés:


1. A tésztához elmorzsoljuk a hideg vajat a liszttel. Hozzáadjuk a tojássárgáját, a cukrot és a fahéjat. Lisztezett deszkán gyors mozdulatokkal könnyű tésztává gyúrjuk, majd kibéleljük vele a sütőformát. Megszórjuk kevés zsemlemorzsával.
2. A megtisztított körtéket negyedeljük, tetejüket beirdaljuk, és citromlébe forgatjuk, hogy ne barnuljanak meg. Megpakoljuk vele a tésztát.
3. Az öntethez összekeverjük a tojásokat a tejföllel, belekeverjük a cukrot, a vaníliát, és belereszeljük a citromhéjat. Leöntjük vele a körtéket.
4. A tortát előmelegített sütőbe tesszük, és 180 °C fokon megsütjük. (Kb. 30 perc.)
   + ötlet: Ha megszórjuk egy kis vaníliás cukorral a félig kész tortát, szépen karamellizálódik rajta, mire készre sül. Kicsit barnább lesz, de nagyon finom. :-)

Az igazi

"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami... S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. 
Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?..........
És mégis várod."

(Márai Sándor: Az igazi)

forrás: google

Fűszeres csirkemell tejszínes mártásban

Az a fajta vagyok, aki mindennek megadja a módját, és úgy vagyok vele, ha már csinálok valamit, abba beleadok mindent. Vagy csinálok valamit rendesen, vagy hozzá sem fogok inkább. 

A sütéssel, főzéssel is így vagyok, ha nincs kedvem, inkább kihagyom, olyankor úgysem sikerül semmi igazán. Ez azért túl sűrűn nem fordul elő, de hát vannak olyan napok is. Olyankor nem görcsölök rá, nem erőltetem. Különben is, ha folyton főznék, mikor ennénk melegszenyát, meg csokit? :-)

A fűszerezést sem aprózom el. Az a nagy helyzet, hogy szeretem a fűszereket, ha nem is mindet, de többségüket bőkezűen használom. Ez az étel jó példa erre, a kedvenc ízeimet tettem bele. Londonban, egy indiai fűszerkereskedésben vettem mindent jó nagy kiszerelésben, és én mondom, megérte hazáig szállítani ezt a nehezéket. Hát ez a gyömbér, nem az a gyömbér. Hihetetlen intenzív íze, illata volt mindennek, amit onnan hoztam. 

Ideje is visszatérnem már egy újabb szállítmányért. ;-) 

A ragu mellé most sáfrányos párolt rizst, és paprikasalátát kanyarítottam. :-)

Hozzávalók:

1 kg csirkemell

zsiradék (nálam most kókuszzsír)

2 nagyobb fej vöröshagyma

5-6 gerezd fokhagyma

2 szép nagy kápia paprika

1 tk őrölt kurkuma

2 tk őrölt gyömbér

őrölt csili (nyugodtan ki lehet hagyni, de én imádom, ha csíp :-) )

só

bors

fehér bors

2 dl zöldség alaplé

1 púpozott ek étkezési keményítő

3 dl tejszín

Elkészítés:

1. A vöröshagymát és a paprikát vékony csíkokra vágjuk, kevés zsiradékon megdinszteljük. Rátesszük a csíkokra darabolt húst és megpirítjuk.
2. Fűszerezzük, rátesszük a zúzott fokhagymát, és az alaplevet hozzáöntve megpároljuk.
3. Amikor a hús megpuhult, behabarjuk a tejszínben csomómentesre elkevert keményítővel.

 

Érezd az esőt! :-)

"Néhány ember érzi az esőt. Mások csak eláznak."

(Bob Marley)

forrás: google

Fekete-erdő torta

Nagy kedvencem a Fekete-erdő torta, szenzációs találmány. 
Kiskunhalason, az Éliás cukrászdában fantasztikusan készítették ezt a tortát, és gondolom, készítik ma is, bár ezer éve nem kóstoltam. Régen elköltöztem onnan, de amikor még ott laktam, gyakran betértem, hogy ilyet ehessek. Ettem esküvői torta változatban is, amikor is marcipán bevonat volt a tetején, fantasztikusan finom volt! Éliás bácsi kétféle krémmel készítette, csokissal és meggyessel, plusz megfejelte tejszínhabbal is, így minden rétegben háromféle krém tobzódott. Persze, hogy még szépséges is volt a tetejébe. :-)
Az évek során aztán rá kellett jönnöm, hogy máshol ezt a tortát nem így rakják össze, mert csoki csak a piskótában van alaprecept szerint, ehhez társul a meggy és a tejszín. Így aztán csalódottan kóstolgattam más helyeken, végül le is szoktam róla. Nem vagyok pedig egy csokimániás, tíz éves koromig mindenki legnagyobb megrökönyödésére meg sem ettem a csokit. De az Éliás-féle Fekete-erdő torta etalon volt a számomra, és abban bizony csokikrém is volt, tehát nekem csokikrém is kell. Ne spórolja azt ki nekem senki, de kispórolták, tehát arra jutottam, hogy magamnak kell megsütnöm, ha ilyet akarok enni. Éliás bácsit persze nem tudom utolérni, meg sem próbálnám, de ezt a tortámat ő ihlette. Nem ugyanolyan, de ízre nagyon hasonló, és nem is áll olyan szép katonása, mint az eredeti, de igazán finom torta. Kicsit időigényes az elkészítése, ezért általában csak valamilyen ünnepi alkalomból veselkedem neki, de úgy érzem, megéri a ráfordított időt, energiát. Igaz ami igaz, mire a díszítés következik, már fogyóban a lendület, most például nem is dekorálgattam, csak rákentem a tejszínhabot, és kész. Megengedtem magamnak ezt a lazaságot, mivel magamnak sütöttem, a szülinapos meg megérdemel ennyit. ;-)
A fotók amúgy sem lettek jók, mert este, sötétben készültem el vele, így félhomályban kattintottam párat, hogy meg legyen örökítve, mielőtt elfújom a gyertyát. Másnap nagy lendülettel fényképeztem le egy szeletkét a felhők mögül végre pár percre kibukkanó fénysugárban, ami nagy nehezen betalált végre a konyhámba, de ezzel sem voltam elégedett. Kevés fény, túl sok fény, nem akart összejönni, hát ráhagytam, ilyen lett. :-)

Hozzávalók:

A piskótalaphoz:

• 8 tojás
• 7 ek liszt (14 dkg)
• 8 ek cukor (16 dkg)
• 2 ek cukrozatlan kakaópor (kb. 4 dkg)
• 1 tk sütőpor

A csokikrémhez:

• 2 tojás
• 5 ek cukor (10 dkg)
• 3 ek cukrozatlan kakaópor (5-6 dkg)
• 4 ek liszt (8 dkg)
• 6 dl tej
• 20 dkg vaj
• 20 dkg cukor
  

Meggykrémhez:

• 1 nagy üveg mag nélküli meggybefőtt 
• 3 púpozott ek étkezési keményítő
• 5 ek cukor (10 dkg)
• 1 tk fahéj
• fél citrom leve
• 2 ek rum
  

Tetejére:

• 3 dl tejszín
• 1 csomag zselatin fix
• vaníliás cukor (ízlés szerint)
  

Elkészítés:

A piskóta készítése:

1. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, kivajazzuk, kilisztezzük.
2. A tojások sárgáját és fehérjét szétválasztjuk, a lisztet kimérjük, belevegyítjük a sütőport, és beleszitáljuk a kakaóport.
3. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, a fehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval.
4. A tojáshabot és a kakaós lisztet óvatosan a tojásmasszába forgatjuk.
5. Az egészet beleöntjük az előkészített formába, és előmelegített sütőbe toljuk.
   

Csokikrém készítése:

1. A tojásokat összekeverjük a cukorral. Kanalanként beleszitáljuk a kakaót, majd apránként keverjük bele a lisztet.
2. A tojásmasszát fokozatosan (- hogy ne legyen csomós -) hígítgatjuk a tejjel, addig, amíg önthető masszát nem kapunk.
3. A maradék tejet egy másik lábasban felforraljuk, ha felforrt, a tűzről félrehúzzuk, és folyamatos keverés mellett, vékony sugárban hozzáöntjük a tojásmasszát. Visszatesszük a tűzre, és összerottyantjuk.
4. A vajat habosra keverjük a cukorral, és a már teljesen kihűlt csokikrémhez keverjük.
   

Meggykrém készítése:

1. Az üveg meggyet levével együtt felforraljuk, közben beletesszük a fahéjat és a citromlevet.
2. Egy tálkában feloldjuk a keményítőt egy kis vízben. Amikor felforr a meggy, állandóan kevergetve hozzáöntjük a feloldott keményítőt és összeforraljuk.
   

A torta összeállítása:

1. A piskótát három lappá vágjuk.
2. A legalsó lapot tortatálra tesszük, és a kétféle krémet körkörösen, amolyan gyűrű formában kenjük rá. Rátesszük a következő tortalapot, és ugyanezen a módon felváltva kenjük rá a kétféle krémet. Ugyanezt megismételjük a harmadik lappal is. (Akinek egyszerűbb, habzsákkal is megoldhatja a dolgot. :-) ) Valahogy így fog kinézni: 
   

   
3. A torta tetejét és oldalát bevonjuk a maradék csokikrémmel.
4. A tejszínt a habfixálóval habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, és tetszés szerint feldíszítjük vele a tortát. 
   

A hab alá még étcsokit is teszek néha, ami talán már tényleg túlzás, de hát ez az igazság. :-) 
Akármerről is nézzük, ez nem fogyókúrás kategória, de a csoki a tetején azt hiszem, már nem oszt, nem szoroz. :-DD

sütési hőfok: 120°C

sütési mód: hőlégkeveréses

tepsi mérete: 23 cm

:-) Történelmi pillanat, az első Fekete-erdő tortám száz évvel ezelőttről:

A zene az kell...

"Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út."

(Kodály Zoltán)

forrás: google

Az álmok néha valóra válnak

Ma egy éve, hogy kipipáltam valamit a bakancslistámon. Valami olyat, amit évtizedekkel ezelőtt jegyeztem fel magamnak. Valamit, ami akkor még egészen elérhetetlennek tűnt.

Aki ismer, az tudja, mit jelent nekem a zene. Anyukám szerint nagyon korán kezdtem beszélni, de sokkal korábban kezdtem el dúdolni a járókában, mint hogy kimondtam volna az első szavakat. Aztán meg többet énekeltem, mint beszéltem, ami nálam nagy szó, mert nem voltam egy csendes kislány, lyukat beszéltem a körülöttem lévők hasába. (A múlt idő felesleges, ma is így van ez. :-D) Elsős voltam, amikor kitaláltam, hogy én zongorázni akarok. Ma sem tudni, honnan vettem ezt, de rögeszmésen hajtogattam, úgyhogy egy idő után komolyan vették, és elvittek egy ének tanárhoz, aki azt mondta, jó ötlet. Akkor aztán bemerészkedtünk a zenesuliba, ahová nagy örömömre fel is vettek, a szüleim meg törhették a fejüket, hogy akkor most honnan a fenéből szerezzenek nekem egy zongorát. Végül vettek nekem egy újat részletre. Végig is kísérte a zene az életem minden állomását a mai napig, és a zongorám is jött velem mindenhová. Ez volt az egyetlen „bútordarab”, amit mindenfelé magammal cipeltem, amitől sosem tudtam megválni. Ott állt hűségesen mindig mellettem, és végignézte az eddigi életem. Tulajdonképpen az egyetlen vagyontárgyam ma is, értem ez alatt azt, hogy nekem érték, másnak már nem feltétlenül.

Mindig is nyitott voltam mindenre, ami zene, csak jó legyen, legyen az Chopin vagy éppen a U2, tök mindegy. Ez ma már talán nem hangzik furán, de gyerekkoromban más világ volt, sok minden nem úgy működött akkoriban. Gyerekként ének tagozatra jártam, délutánonként meg zeneelméletre és zongorára, míg mások sportoltak valamit, vagy együtt lógtak a városban. Minden nap órákat gyakoroltam, ahogy nőttem, egyre többet kellett nyüstölnöm a hangszert, és én ezt akkoriban úgy éltem meg, hogy az emberek többsége csodabogárként nézett rám ezért. Még a többi gyerek is, aki ugyanúgy zeneiskolába járt, mint én, többségében unta, vagy rosszabb esetben utálta az egészet, csak a szülők nyomására csinálták, vagy csak megszokásból, mert már elkezdték. A többiek meg az évfolyamból tették az igen szellemes megjegyzéseket a „klimpírozásra”, meg a „kornyika-szakosokra”. Az énekkar külön gáz volt, de úgy általában nem váltott ki lelkesedést az emberekből a zenetanulás. Amolyan mostohagyerek volt ez mindig a hazai oktatási rendszerben is, bár én sosem tudtam megérteni, mitől nagyobb ember egy költő, mint egy zeneszerző, vagy egy festő, hogy a rajzórákról már ne is beszéljünk. Na mindegy, a művtöri sajnos ma sincs az őt megillető helyen, a többi tantárgy között, de hát ez van. Annak azért örülök, hogy ma a zenetanulás egészen divatban van, köszönhetően a tehetségkutató műsoroknak, valahogy cikiből menő lett mostanra.

A lényeg az, hogy én sosem azért tanultam zenét, mert az menő volt, hanem annak ellenére, hogy sokszor kiröhögtek miatta. Középsuliban sem volt ez másképp, pedig olyan suliban kezdtem, ahol volt egy rakás művészeti osztály, szobrászok, balettosok, meg mi, az énekesek. Mégis úgy néztek ránk a többiek, mint valami fura, elvont, befordult zenészpalántákra, akik egy kicsit tuti hülyék, mert mit élveznek ezek pölö azokon a béna áriákon. Hát speciel én sem élveztem mindent annyira, de ez is csak olyan, hogy hiába szeretek olvasni, minden könyv nem tetszik nekem sem, vagy beájulhatok egy festmény előtt, miközben egy másikat meg látni se bírok, így működik a zene is. Van ami hozzám szól, van ami nem. És én mindent tudni akartam ez előbbi kategóriáról, amit csak lehetett. Ha csak a suliban lehetett zenéhez jutni, akkor én zenesuliba jártam.

Ma, amikor már minden karnyújtásnyira van, és minden fenn van a neten, nehéz egy egész generációnak elmesélni, milyen volt egy olyan korban felnőni, amikor még nem azt hallgattunk, amit akartunk, amihez épp kedvünk szottyant. Olyan volt ez is, mint a telefon, nem volt akárkinek, nem volt ilyen egyszerű elérni egymást. A zenével se volt ez másképp.

Nem volt internet, tévé is alig, konkrét zenecsatornákról meg életemben először tizenhat évesen hallottam csak, amikor Szegeden bekötötték az első kábeltévéket. Ott végre kaptunk egy kis MTV-t. Ne az se volt persze akárkinek, a többség csak ácsingózott utána. Én is. Maradtak tehát a zenei tévéműsorok, meg a könyvesboltok hanglemezrészlegei, de ott sem jutottunk hozzá akármihez. Már azt is egy komplett gárda szűrte, hogy mi jöhet be nyugatról egyáltalán. Egy csomó sikeres előadóról még csak nem is hallottunk, akik „odaát” listavezetők voltak, meg világsztárok, hozzánk meg épp csak bekúszott tőlük egy-két sláger. A hetvenes években tomboló punk korszakot például a többség nem is nagyon értette, az évtized végén, meg a nyolcvanas elején szárba szökkenő new wave-et meg jól kirostálták nekünk, mert a szövegeknek volt némi mondanivalója. Erről külön tanulmányt lehetne írni, de itt most nem traktálnék vele senkit. A dolog lényege az, hogy én meg állati szomjas voltam olyan albumokra, amikhez esélyem sem volt hozzájutni. Az országba be sem kerültek, rendelni nem lehetett sehonnan (- az internet, ugye, még ki sincs találva -), kiutazni se pénz, se lehetőség, szóval meg voltam lőve. (- Külföldre utazni, az megint egy külön sztori amúgy. -) Egy-egy koncert úgy jelent meg lelki szemeim előtt, mind valami délibáb, ami csak lebeg a távolban, de nem érhetek el oda soha az életben. Már akkor is azt gondoltam, hogy ha oda születtem volna milliomosnak valahová a határon túlra, hát egyfolytában koncertekre járnék, és élőben hallgatnék mindent, na nem mintha normális lemezgyűjteményre nem vágytam volna, de élőben hallgatni valamit, az az abszolút csúcs.

Volt egy hang, ami után különösen sóvárogtam, de erre még sok-sok évet várnom kellett. Volt azért egy-két felvételem, azokat hallgattam rongyosra, de újakhoz nem jutottam hozzá egészen addig, míg be nem tört az internet, és vele együtt a boldog bőség az életembe. Megfékezhetetlenül ástam elő magamnak mindent, amire csak vágytam előtte vagy húsz éven át. És nem hittem el, hogy nem csak zenét hallgatok, de koncertfelvételeket nézek, idegen országok ezer éves tévéműsorainak archívumát böngészgetem, ritkaságok között mazsolázok.

Van sok olyan koncert, amit nyugodtan felírhattam volna a listámra, mert sok előadót állati jó lenne hallani már. De nem írtam fel, csak egyet. Egyetlenegyet. Ez az egy hang volt a világban, amit annyira vágytam élőben hallani, mint senki másét. Talán tíz-tizenegy éves lehettem, amikor először hallottam énekelni ezt az embert, és nem is tudtam elfelejteni soha többé. Az a hang már akkor a szívem közepébe énekelte magát. Ez volt A HANG, csupa nagy betűvel, és máig az maradt számomra. Van egy szó, aminek akkor értettem meg a jelentését: „varázsütésre”. Igen, sokszor hallottam ezt a szót, benne van majdnem minden mesében, de sosem tudtam, mi a franc az a varázsütés. Na ez akkor az volt. Valami varázslat, ami pillanatok alatt beette magát a bőröm alá, a sejtjeimbe, hogy aztán szép csendben a véremmé váljon, és szépséget pumpáljon a szívembe bármelyik hétköznapomon azóta is.

Nem hittem benne, hogy tényleg hallhatom igazából valaha, de az ember a lehetetlent is kívánja néha, hátha mégis számítanak valahol ezek a kívánságok. Ez úgy tűnik, számított.

Harminc évvel később, a negyvenedik születésnapom előestéjén ott ültem Londonban a Royal Albert Hall-ban, és vártam, hogy megszólaljon az a hang, aminek olyan a rezgése, mint semmi másnak ezen a világon. Aztán varázsütésre, igen, csordultig töltötte a termet is, a lelkemet is valamivel, ami nekem a csoda volt, hogy mások minek hívják, nem tudom.

Tony (The Tone) Hadley aznap este nekem énekelt. Hát ilyen a boldogság. :-)

Csak tudni, hogy vagy...

"Mindegy hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy."

(Müller Péter)

forrás: google

Kivis-mogyoróvajas túrótorta

Elfeledkeztünk egy fél doboz kiviről. Amikor rátaláltam, már túl puhák voltak, így arra gondoltam, inkább valamilyen sütibe teszem mindet. Éppen készen lett a házi túróm, amiből egyébként is túrótorta készült volna. Kicsit szétnéztem, mi van még kéznél. Mogyoróvajat még sosem tettem piskótába, most kipróbáltam. Nagyon finom, könnyű süti lett belőle. Persze mogyoróvaj nélkül is működik, ha épp nincs raktáron. :-)

Hozzávalók:

A piskóta hozzávalói:

• 3 tojás
• 3 ek cukor (6 dkg)
• 3 ek liszt (6 dkg)
• fél csomag sütőpor
• 2 ek mogyoróvaj
  

A túrókrém hozzávalói:

• fél kg túró
• 1 nagy pohár tejföl
• 20 dkg cukor
• 2 citrom
• 1 dl tej
• 1 cs zselatin
  

A zselé hozzávalói:

• 8 db kivi
• 1 cs dzsemfix extra
• 2 ek cukor
• 1 narancs leve
  

Elkészítés:

1. Piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját jól kikeverjük a cukorral, majd hozzákeverjük a mogyoróvajat.
2. Kimérjük a lisztet, belekeverjük a sütőport.
3. A fehérjét kemény habbá verjük, majd a liszttel együtt a cukros tojásmasszába forgatjuk.
4. Sütőpapírral bélelt, kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.
5. Ha kihűlt, kiborítjuk, lehúzzuk róla a papírt, majd tortakarimát pattintunk köré.
6. Túrókrémhez a túrót krémesre keverjük a tejföllel, a cukorral, a citromok héjával és levével, a rostokat is belenyomkodhatjuk, legyen csak jó citromos.
7. A zselatint feloldjuk a tejjel, és ezt is túrókrémbe keverjük.
8. A krémet a piskótára öntjük, és hűtőbe állítjuk addig, amíg megszilárdul.
9. Közben elkészítjük a zselét. A meghámozott kivit apróra daraboljuk vagy pépesítjük, belekeverjük a cukrot, a narancslevet, a dzsemfixet, és kevergetve felforraljuk.
10. Állandó keverés mellett 5 percig forraljuk, és hűlni hagyjuk.
11. Ha már csak langyos, ráöntjük a túróra, és visszatesszük a hűtőbe.
    

sütési hőfok: 130°C

sütési mód: hőlégkeveréses

tepsi mérete: 24 cm 

Zuhanás

"Egy zuhanás kétségtelenül mindig zuhanás, de más dolog, ha azért esünk a kútba, mert nem néztünk magunk elé, és megint más, ha azért estünk bele, mert egy csillagot követtünk a tekintetünkkel."

(Henri Bergson)

forrás: google

Narancsmázas kekszek

Egy nagyon kedves ismerősöm pici lányának készült ez a süti. Egyszer már evett nálunk ilyet, és amellett, hogy finomnak találta, nagyon tetszettek neki a színek és a formák. Most ő maga rendelte, hogy ilyet süssek, ha meglátogatnak, természetesen azonnal nekiláttam. :)
Egyébként inkább ünnepek előtt szoktam készíteni, mert dobozba téve sokáig eláll, és előre meg lehet csinálni a többi aprósüteménnyel együtt. Sőt, nem is árt neki, ha áll egy kicsit, mert közben puhul még. Azért ha jól számolok, hamarosan karácsonyi sütiként is aktuális lehet. :-)

Hozzávalók:

A tésztához:

• 1 narancs héja
• 30 dkg liszt
• 10 dkg porcukor
• 20 dkg vaj
• 1 tojás

A mázhoz:

• 20 dkg porcukor
• 1 narancs leve
• néhány csepp ételszínezék

Én egyébként egy egyszerű kis ecsettel festettem meg a sütiket, nálam bevált, ezzel haladtam a leggyorsabban. :-)

Ha valaki idegenkedik az ételszínezéktől, természetesen nyugodtan elhagyhatja, fehér mázzal is szépek, az íze pedig ugyanolyan így is, úgy is. Díszíthetjük cukorgyöngyökkel, tortadarával, apróra vágott kandírozott narancshéjjal is. 

Körülbelül 40-50 db keksz lesz belőle. 

Elkészítés:

1. Egy keverőtálban elvegyítjük a lisztet 10 dkg porcukorral, ráreszeljük az alaposan megmosott narancs héját, hozzáadjuk a tojást, ráforgácsoljuk a vajat, majd összedolgozzuk.
2. Hideg kézzel, gyorsan simára gyúrjuk, és letakarva, nagyjából egy órán át hűtőszekrényben pihentetjük. 
3. A tésztát lisztezett deszkán, kb. 3 mm vastagságúra kinyújtjuk, majd tetszőlegesen kiszaggatjuk belőle a kívánt formákat. 
4. Sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük. Rácsra szedve hagyjuk kihűlni.
5. A narancs levét kifacsarjuk. A lével a porcukrot sűrű mázzá keverjük, kevés ételszínezékkel elkeverjük, majd megkenjük vele a sütiket.

sütési hőfok: 170 °C
sütési mód: alul-felül sütés

Látni

"Amikor a bölcs a Holdra mutat, a féleszű csak az ujját látja."

(Anthony de Mello)

forrás: internet

Sajtos-szalonnás lepényke

Nagy hirtelen rám tört az elhatározás, hogy nekem bizony sós pitét kell ennem. Ezekből a hozzávalókból kellett gazdálkodnom, mert más éppen nem igen volt a hűtőmben. Ismét bebizonyosodott az a tétel, miszerint az én konyhában mindig az épp csak összedobott dolgok sikerülnek a legjobban... :-)

Hozzávalók:

A tészta hozzávalói:

20 dkg liszt

15 dkg vaj

1 db tojás

só

A töltelék hozzávalói:

25 dkg főtt császárszalonna

25 dkg reszelt füstölt sajt

4 tojás

2 dl tejszín

2-3 gerezd fokhagyma

só

bors

Elkészítés:

1. A lisztet összekeverjük a sóval, majd elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a tojást és összegyúrjuk.
2. Lisztezett deszkán kör alakúra nyújtjuk, a formába simítjuk, majd kb. 10 percig elősütjük.
3. A szalonnát felkockázzuk, elosztjuk az elősütött tésztán.
4. A tojásokat összekeverjük a tejszínnel, a sajttal és a fűszerekkel, beletesszük a zúzott fokhagymát, majd a szalonnás tésztára öntjük.
5. Visszatesszük a sütőbe, és kb. 45 perc alatt megsütjük.

Tepsi mérete: 25 cm

Sütési hőfok: 160 °C hőlégkeveréssel

Sütési idő: kb. 55 perc