Süngyerekek

Azt hiszem, abban nyugodtan megegyezhetünk, hogy orvoshoz járni senki sem szeret. Hát én sem. :-/

Hazafelé menet viszont szembejött velem ez a tündéri kis élőlény vigasztalásul. :-) 

Egyáltalán nem félt tőlem, még a telefonomat is körbeszaglászta, amikor megörökítettem. Eszébe sem jutott, hogy össze kéne gömbölyödni vagy valami. Néhány métert együtt tettünk meg, még megvártam, amíg szétnéz az esőcsatorna könyökében, aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól, mert neki másfelé volt dolga. Egy darabig még aggódva néztem utána. Olyan kicsi még, nehogy kimenjen az útra... Remélem, neki is van egy kis védőangyala, aki követi, és vigyáz rá, ha kell.

Azt gondolom nem kell mondanom, hogy a szívem túlcsordult és azonnal a duplájára dagadt. :-)

A süniknek egyébként is különleges helye van a szívemben, gyerekkoromban mindig lakott nálunk két-három süncsalád a farakás alatt. Nem győztem lesni őket esténként, amikor nekivágtak a kertnek az apró kis lábaikon. Az volt minden évben a legjobb, amikor megjelentek a kis utánpótlások, a süngyerkőcök, hogy felfedezzenek minden zugot maguknak.

Egyszer betévedt egyikük a garázsba, de kihozni már nekünk kellett. A nyakára szorult egy ragtapasz üres műanyag gurigája. Valahogy ott gurult el az a fránya kis bigyó. Mi nem vettük észre, de a mini süni megtalálta magának. Megpróbált átbújni rajta, persze csak a fejecskéje fért át rajta. Kibújni már nem tudott belőle, a tüskék miatt. Úgy kellett levágnunk róla, másképp nem lehetett leszedni azt a vacakot. Apa meg is jegyezte, hogy jobban kell vigyáznunk, hogy ne hagyjunk szét ilyen cuccokat, vigyázzunk rájuk még jobban. Akkor aztán még a homokozómból is elpakoltam minden játékot, amit veszélyesnek ítéltem gyerekfejjel.

Szóval imádom őket, de hát elég csak rájuk nézni. :-)

Így esett, hogy ma megemlékeztem a harminc éve megmentett süninkről, és orvos ide vagy oda, úgy ballagtam haza, hogy szép a világ, mert ilyen kis szeretnivaló csodák vannak benne. :-)♥