18

Tizennyolc évvel ezelőtt, egy fázós, téli hajnalon születtél.

Az orvos felemelt, hogy végre láthassalak, és tudtam, hogy tökéletes vagy. Azt is tudtam, hogy nagy boldogság leszel majd, mert az életben mindenért, ami számít meg kell szenvedni, és én nagyon szenvedtem, hogy velem lehess. Minden anya pontosan tudja, kit ölel magához a nagy napon. Én is így voltam vele, tudtam ki vagy, milyen vagy. Végig tudtam, és nem is csalódtam soha. Olyan vagy, amilyennek megálmodtalak, amilyennek lenned kell. Amilyennek aznap láttalak: tökéletes.

Gyerekként soha nem gondoltam rá, hogy anyukám életében fontosabb az én születésnapom, mint saját magamnak. Mióta velem vagy, már tudom. Soha nem felejtem el azt az éjszakát.

Nem féltem sem a kórháztól, sem a fájdalomtól, időtlen idők óta így megy ez, mindegy, milyen modern a világ. Az sem fordult meg a fejemben, hogy baj lehet, tudtam, hogy minden rendben lesz veled. Hogy egészséges vagy és gyönyörű. Így is volt, és néhány percre lelassult minden, míg a karomban tartottalak.

De aztán mindenki megijedt körülöttem, és tudtam, hogy mégis baj van. Láttam az orvos szemében a félelmet, és akkor én is félni kezdtem. Nem akartam, hogy máris egyedül maradj ebben a rideg világban. A műtő ablakában tükröződött, ahogy körülöttem ugrál mindenki. Odakint sötét volt, nem láttam a város fényeit, sem a csillagokat, mindent elnyomott a neonfény. Tudtam, hogy most kezdődik az igazi küzdelem, hogy veled maradhassak, és vigyázhassak rád. A percek óráknak tűntek, és mikor elaludtam, csak miattad akartam élni olyan nagyon.

Néhány óra múlva arra ébredtem, hogy nem tudok megmozdulni, nem tudom kinyitni a szemem, és hogy nem vagy mellettem, de élek. Még várnom kellett, hogy újra együtt lehessek veled, és elkezdhessük végre közös életünket, de hálás voltam, hogy engedtek veled maradni. Akkor viszont megértettem, hogy minden nap ajándék, amit veled tölthetek.

Ma tizennyolc lettél, és én tizennyolcszor idéztem fel magamban azt az éjszakát. Feneketlen mélység és szédítő magasság, sosem érzett boldogság és végtelen szomorúság, félelem és remény néhány órába sűrítve. Az én küzdelmem. A te küzdelmed. Ez történt azon a sötét, decemberi hajnalon. És milyen jól van elrendezve a világ, csak én emlékszem rá, hogy majdnem elveszítettük egymást.

És minden nap megköszönöm, hogy engem választottál... ♥

forrás: google