Hullámhossz

"Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. 
Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz. "

(Popper Péter)

forrás: google

A te utad

"Abban a pillanatban, hogy kiválasztunk egy utat, a többi eltűnik."

(P. Coelho)

forrás: google

Mert csatangolni jó - 11.

Tükör

Ki minek gondol, az vagyok annak... Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: te vagy magad ki e jelet vonja s vigyázz, hogy fénybe vagy árnyba játszik, mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: rajtam látsz törvényt saját magadról. Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; ha oroszlánnak nem menekülhetsz. Szemem tavában magadat látod: mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

(Weöres Sándor)

forrás: google

Nyárbúcsúztató

„Te vagy az a kincs!”

Keserédes hangulatban ültünk a fonyódi buszmegállóban. A barátnőm, a lányom és én. Hárman, egymás mellett, fogtuk egymás kezét. Csendben bámultunk magunk elé. A nyaralóban már mindent elmondtunk egymásnak, amit akartunk, megölelgettük egymást, elbúcsúztunk.

Csodaszép hetet töltöttünk együtt, hosszú idő után végre először. Végre beszélgettünk, végre nem néztük az óránkat, végre nem csörgött a telefon, és végre kialudtuk magunkat. Tudatosan kizártuk az internetet, a tévét, a napi híreket, a nyüzsgést, loholást, a görcsös megfelelni akarást, az utálatos határidőket. Szögre akasztottuk a kötelezettségeket, a „nemszeretem” dolgokat. Otthon hagytuk a hétköznap hordott fáradt arcunkat az udvarias mosolyokkal, rutinos jóreggelt-biccentésekkel, kisimítottuk a gondterhelt ráncokat a homlokunkból.

A legjobb percek az életben ezek. Amikor önmagad lehetsz, amikor letehetsz minden terhet és megpihenhetsz. Amikor lelassul az élet, hogy te mindent megláthass és meghallhass végre. Amikor nincs bosszúság, mert eltűnnek az ideges sofőrök, a türelmetlen ügyintézők, a rosszkedvű főnökök, a zajos szomszédok. Távolinak és jelentéktelennek tűnik a tegnapi csalódás, az elvesztett kulcs, az elázott cipő.

Az esti szúnyogcsípés direkt jól esik, minden nap fagyit eszel, kutyát sétáltatsz, hámlik a bőröd, és azt veszel fel, amit csak akarsz. Órákat fekszel a füvön, és úgy nézed a feletted elúszó felhőket, fényeket, árnyékokat, ahogyan gyerekkorodban. Addig úszol, amíg ráncosra nem ázik a bőröd, addig nézed a nap csillogását a tavon, míg nem kezd káprázni a szemed, és vizes hajjal mászkálsz.

Olyan, de olyan kevés kell a boldogsághoz!

Figyeltem, ahogy a gyerekeink együtt játszanak. Úgy, ahogy mi játszottunk harminc évvel ezelőtt, ugyanott. Elnéztem a fiúk arcát, rajtuk a barátnőm kedves vonásaival, amikből olyan sokat megörököltek. És meséltünk, és nevettünk, és sírtunk, és játszottunk...

Ha ilyen napok vannak mögöttem, mindig kettős érzésekkel indulok tovább. Boldogan gondolok arra, ami az enyém, és fájón arra, hogy olyan ritkán láthatjuk egymást. Most is így ültem ott a magállóban. Épp elfogytak a szavak, de nem is kellettek, pont elég volt fogni egymás kezét, és várni a buszt így együtt, az üres megállóban.

Akkor került elő két gyerek a semmiből, egy fiú, meg egy lány. Megálltak előttünk, köszöntek, azt gondoltam, kérdezni akarnak valamit. De nem. A lány egyenesen a szemembe nézve nagyon határozottan elmondta, hogy ők itt táboroznak, egy kincskeresős játékban vesznek részt éppen, és a táborban most kapták meg a paramétereket a kincsre vonatkozóan. Ezek alapján kell megtalálniuk azt a bizonyos kincset. Elmondták a támpontokat, nevezetesen melyik zebra, melyik megálló, melyik pad, melyik szín, melyik akármi. Amikor ideért a felsorolásban, arra gondoltam, biztosan valami beépített embert keresnek, akit ideállítottak, aki a játék része, és akinek most tovább kéne irányítania őket valamerre. Gondoltam, közbevetem, hogy téved, nem én vagyok az, valaki mást kell keresnie, de nem akartam a szavába vágni, hagytam, hagy mondja el a mondókáját. Mondta is frappánsan, kedvesen, mi meg bámultunk rájuk. Már épp nyitottam a szám, hogy sajnálkozva elmondjam, valami tévedés van a dologban, amikor azt mondta:.....”tehát mindent összevetve mi arra a következtetésre jutottunk, hogy megtaláltuk a kincset, és te vagy az a kincs!” Akkor elnémultam, ő meg folytatta. Nekem kell tehát átadniuk az üzenetet, ami csakis nekem szól. Tudatni akarják velem odafentről, hogy milyen fontos vagyok, hogy számítok, hogy nem vagyok egyedül, hogy mindig segítenek, a kincs vagyok, akit ők egész eddig kerestek, hogy átadhassák ezt az üzenetet. Nem tudtam megszólalni, de tényleg nem. Nem is várták. Csak megkérdezték, megengedem-e, hogy mondjanak értem egy imát, én meg bénán azt feleltem, egy ima mindig jól jön. Mindketten a vállamra tették a kezüket, és a saját szavaikkal, hangosan kérték, hogy vigyázzanak rám, és áldjanak meg engem, és minden mást is, ami fontos nekem. Mi hármam csak ültünk ott némán, és szorítottuk egymás kezét. Ők meg amilyen hirtelen feltűntek ott, olyan hirtelen tűntek el. Akár az angyalok. Megköszönték, és már ott sem voltak. Némi fáziskéséssel reagáltunk csak, mint akik most ébredtek, aztán még percekig nem tudtunk megszólalni.

Nem lehet leírni, ami ott történt. Megpróbáltam, de mire idáig jutottam az írásban, rájöttem, hogy nem lehet.

El akartam mesélni, mit éreztem akkor, de nem tudom elmondani.

Csak két gyerek táborozott a Balatonon...

De ha most azt mondaná valaki nekem, nesze, itt egy ecset meg a vászon, képzeld el a nyár legszebb pillanatát, azt, amit soha, de soha nem felejtesz el... Fogd meg azt az ecsetet, és fogalmazd meg, mit jelent neked, öntsd formába, fesd le...

A képen egy buszmegálló lenne, ahol öt ember egymás kezét fogja a napsütésben...

forrás: google

A legfontosabb lecke

"A legfontosabb lecke: megtanulni szeretni.
Egyre jobban szeretni.
Mert eltűnnek a nyelvek, a próféciák, az országok, és az utca, ahol lakom, a villanyoszlopok, ez a ház, a nappali bútorai....
és eltűnik az én testem is.
De egy dolog örökre megmarad az univerzum lelkében: a szeretetem. 
A hibáim ellenére, a rossz döntéseim ellenére, amelyek szenvedést okoztak másoknak, és minden olyan pillanat ellenére is, amikor azt hittem, hogy nem létezik."

(Paulo Coelho)

forrás: google

Keres téged...

"Amikor keresünk valamit, az a valami is keres minket."

(P. Coelho)

forrás: google

Születésnapodra

Már azt hitték az éjszakák, 
hogy nem lesz többé csillag.
Már azt hitték az elmenők, 
hogy nem lesznek, akik hívnak.
Már azt hitték a a dallamok, 
hogy nem lesz többé ének.
Már azt hitték a szórt magok, 
hogy nem lesz többé élet.
Már azt hitték az éhezők, 
hogy nem lesz többé enni.
Már azt hitték az istenek, 
hogy nem lesz többé semmi.
Már azt hitték az évszakok, 
hogy most örökké lett tél, 
Már azt hitték az emberek...
De akkor megszülettél.

Szőnyi Ferenc

forrás: google

Néma búcsú..........

"....Lelke szabadon száll, 
Vár a túlsó parton, 
Hol nincsen már több határ........"

forrás: google

Mert csatangolni jó - 10.

Tükörkép

"A világ tükör, és minden embernek a saját arcvonásait tükrözi vissza."

(P. Coelho)

forrás: google

Mert csatangolni jó - 9.

Nézőpont

"Választhatok, hogy minek tekintem magam: a világ áldozatának, vagy egy kalandornőnek, aki kincset keres. Az egész csak nézőpont kérdése."

(P. Coelho)

Art: Emerico Imre Toth

Idegen földön

"Amikor az ember sokáig van úton, sokáig hall olyan nyelvet, amelyet nem ért, sokáig használ olyan pénzt, amelynek nem tudja az értékét, sokáig jár olyan utcákon, amelyeken még sose járt, szép lassan rájön, hogy a régi énje, és mindaz, amit megtanult, nem ér semmit az új kihívásokkal szemben."

(P. Coelho)

forrás: google

Légy hálás!

"Légy hálás minden nehéz embernek az életben, hogy tanulhattál tőlük. 
Ők pontosan megmutatták neked, milyen ember nem szeretnél lenni."

forrás:google