"Jelen nincs. Ez csak egy szó. Egy elvont fogalom, valójában nem létezik. Jelenleg éppen írok, de ez csak azt jelenti, hogy egy gondolatfolyamban állok, próbálom szavakba fagyasztani azt, ami tudatomban már régen eliramlott, s várom, hogy mi jön még a jövőmből felém. De még egy ezermilliomod másodpercem is folyamatos változásban van: a jövő múlttá válik, anélkül, hogy jelen lenne. Életünk olyan, mint egy filmszalag, amelyben nincsenek állóképek." (Müller Péter)
"Ha szerelmed észrevétlenül beoson mögéd az okmányiroda várótermébe, és hátulról befogja a szemed, sőt, egyszerűen csak megáll a hátad mögött, némán, és te nem tudod, hogy Ő AZ, nem szereted igazán. Különös áramkörök vannak a mély, igaz szeretetben. És igen, messziről is működnek. Nem is kell, hogy egy szobában légy vele, hogy a hátad mögé álljon, még az sem, hogy egy házban, kerületben, országban légy vele... a szeretet olyan, mint egy rádió adó-vevő, hatalmas távolságokból is működik, ha össze vagytok hangolódva. Nem csak veszi az adásodat, te is érzed, hogy veszi, visszajelez és válaszol." (Müller Péter)
"A sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan - már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami."
"Azt mondom, a szeretet az egyetlen, amit nem kell mutatni. Tévedhetetlen jele van, amit behunyt szemmel, szavak, s virágok nélkül is azonnal észre lehet venni. A szeretetből ugyanis meleg árad. Nem hideg, nem is perzselő forróság, hanem meleg. Testmeleg. Belépek egy lakásba, és érzem, hogy itt szeretik egymást." (Müller Péter)
"Barátom csak az lehet, aki a legmélyebb szinten együtt rezeg velem. Mert ez több, mint a vérségi vagy bármiféle érzelmi kapcsolat. Ez valami olyan sejtelem, mintha egy helyről jöttünk volna, s ezért a barátom számomra a világon a legismerősebb ember." (Müller Péter)
"Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: - Szervusz!... Szervusz!...Vagy még?... Én is vagyok!... Isten veled!... Mikor találkozunk?... A választ már nem hallod." (Müller Péter)
"Ha elválnak útjaitok, és csak tíz-húsz év múlva találkoztok újra, összejöhettek megint, mint a világot járt vándormadarak, hogy elmeséljétek egymásnak mit láttatok. Mintha el se váltatok volna soha. Ha nem így történik - nem volt igazi barátság."
"Szüntelenül működik bennem egy elképzelt világ, és az a fontosabb. Ez az élet itt szürke, vacak és ostoba!... Nem tudom, van-e másik... Biztosan van, mert én állandóan abban járok." (Müller Péter)
"Mindegy hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy." (Müller Péter)
"Nincs értelme a vitáknak. Mert csak a szavakon vitázunk és észre sem vesszük, hogy nem is értjük egymást. (...) Ahogy a fény sokféle színné törhet, úgy a szónak is ezerféle jelentése van." (Müller Péter)