Minden nap tiszta lap. Írd rá, amire emlékezni szeretnél!”

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csőben sült. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csőben sült. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 26., hétfő

Rakott káposzta




Mindig szerettem a rakott káposztát, még a suliban is megettem a menzán, pedig ott elég válogatós voltam. :-)
Sokféle változatát kóstoltam már, mert a családban is mindenki másképp csinálta, anya is, apa is, nagyi is, a tesóm is, de szerettem mindegyiket.
Ez az én változatom, leginkább a tesóméhoz hasonlít, nem tudom megunni, imádom. Néha még kevés házi füstölt kolbit is teszek bele apró kockákra vágva, ha éppen van kéznél. ;-) Igazi, magyaros kaja, de én azzal áltatom magam, hogy ha nem eszem hozzá kenyeret, akkor nem hizlal, és akkor repetázhatok is. :-D






Hozzávalók:


  • 80 dkg savanyú káposzta
  • 60 dkg darált sertéscomb
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • kb. 6 gerezd fokhagyma
  • sors
  • 2 púpozott ek pirospaprika
  • 1 bögre rizs
  • mangalicazsír
  • 3 dl tejföl
  • 10 dkg reszelt füstölt sajt








Elkészítés:

  1. A káposztát picit átöblítjük, majd kevés vizet aláöntve megpároljuk.
  2. A rizst sózzuk, borsozzuk, puhára pároljuk.
  3. Az apróra vágott vöröshagymát kevés zsíron megdinszteljük. Félrehúzzuk a tűzről, belekeverjük a pirospaprikát, majd visszatesszük a tűzre, beletesszük a húst. Fűszerezzük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, időnként kevergetve megpirítjuk, ha szükséges, pici vizet önthetünk időnként alá.
  4. A húst összekeverjük a párolt rizzsel, majd összeforgatjuk a párolt káposztával.
  5. A húsos káposzta egyik felét egy tűzálló tálba terítjük, bevonjuk a tejföl felével. Rátesszük a husi másik felét, szintén megkenjük tejföllel. Végül megszórjuk a reszelt sajttal, és előmelegített sütőben addig sütjük, míg a sajt meg nem pirul a tetején.







2015. január 21., szerda

Csirkemájas rizzsel töltött padlizsán




Az ajándékba kapott padlizsán, és az itthon éppen fellelhető hozzávalók összeházasítása ez a főétel.
Nagyon az én ízlésem. Sajnos a gyerkőcöm semmilyen formában nem eszi meg a májat, ezért neki ilyenkor külön főzőcskézek, de így is megéri, annyira szeretem ezeket az ízeket. 
Számítsunk rá, hogy nagyon kiadós, ebből a mennyiségből négy ember simán degeszre is eheti magát. :-)







Hozzávalók:


  • 2 nagyobb padlizsán
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 bögre rizs
  • bors
  • metélőhagyma
  • majoranna
  • 50 dkg csirkemáj
  • 2 fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • kb. 10 dkg krémsajt
  • kb. 10 dkg reszelt trappista










Elkészítés:

  1. A padlizsánokat hosszában félbevágjuk, közepébe mélyedést vájunk. (A kiszedett részt kis kockákra vágjuk.) Az olajon - húsával lefelé fordítva- átsütjük a padlizsánokat. Könnyebben átpirul mindenhol, ha fakanállal a közepét lenyomva tartjuk, csak néhány perc kell neki.
  2. A megpirított padlizsánokat tűzálló tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk.
  3. A bögre rizst sóval, borssal, metélőhagymával együtt megpároljuk.
  4. A hagymát a padlizsánkockákkal együtt megdinszteljük, rátesszük a májat. Hozzákeverjük az összezúzott fokhagymát, fűszerezzük, megpirítjuk.
  5. A májat összeforgatjuk a párolt rizzsel, majd megtöltjük vele a padlizsánokat.
  6. A töltött padlizsánok tetejét megkenjük egy kis krémsajttal, megszórjuk trappistával, és előmelegített sütőben kis lángon addig sütjük, míg a sajt megpirul.

 









2014. október 30., csütörtök

Paradicsomvacsora

Minap tanácstalanul álltam a hűtőszekrény előtt, és erősen gondolkodtam, mit is vacsorázzunk, ami meleg, és gyorsan készen van.
Megláttam a szép paradicsomokat, és hogy legalább nyolcféle sajt van itthon, de a szokványos sajtos-paradicsomos melegszendvics helyett ( - amit egyébként imádok -), ezt ütöttem össze, villámgyorsan.




Hozzávalók: 

9 db (közepes méretű) paradicsom
egy szelet kenyér
15 dkg zsíros krémsajt
15 dkg reszelni való sajt
10 dkg reszelni való füstölt sajt
1 pici fej lilahagyma  (vagy 1 szál póréhagyma)
2-3 gerezd fokhagyma
snidling
oregánó

fehérbors

kb. 1 ek vaj



Elkészítés

  1. A paradicsomok belsejét kivájjuk, megsózzuk, megborsozzuk, majd tűzálló tálba helyezzük őket. (Pici talpakat is vághatunk nekik, hogy ne boruljanak fel.)
  2. A kenyeret felkockázzuk, kevés vajon megpirítjuk.
  3. Összedolgozzuk a krémsajtot a reszelt sajttal, az apróra vágott lilahagymával (vagy a vékonyan szeletelt póréhagymával), az összezúzott fokhagymával, a kevés apróra vágott snidlinggel. Sózzuk-borsozzuk, és ízlés szerint megszórjuk az oregánóval. Belekeverjük a kenyérkockákat is.
  4. A sajtmasszával megtöltjük a paradicsomokat, a tetejüket megszórjuk a reszelt füstölt sajttal, majd előmelegített sütőben 5-10 perc alatt megsütjük.
sütési hőfok: 150 °C
sütési mód: hőlégkeveréses





2014. október 9., csütörtök

Narancsos kacsa gyümölcsös rizzsel

Volt még néhány ajándékba kapott házi kacsacomb a mélyhűtőmben. Már tologattam egy ideje ide-oda, de most kedvem szottyant újra elkészíteni ezt a régi recimet. Egyszerű is, finom is, meg amúgy is időnként olyanom van, hogy sültet kell enni gyümölccsel. Most is olyanom volt, hát ez lett az ebéd. :-)





Hozzávalók:

Narancsos kacsához:

1 db kacsa
2 db nagy narancs
bors
3 ek kacsazsír

A gyümölcsös rizshez:

1 bögre rizs (3 dl)
4 db füge
1 narancs
2 mandarin
1 dl mazsola
fehér bors
2 bögre húsleves alaplé (6 dl)
1 csapott ek kacsazsír










Elkészítés:

Narancsos kacsa elkészítése:
  1. A kacsa „alkatrészeit” sózzuk, borsozzuk, majd kacsazsírral kikent tepsiben elrendezgetjük.
  2. Kevés vizet öntünk alá, valamint rácsavarjuk az egyik narancs levét, és alufóliával lefedjük.
  3. Kb. egy óra múlva meglocsolgatjuk a húst a saját zsírjával, majd a másik narancs levével. Visszatoljuk a sütőbe, és kb. még egy órát/ másfél órát sütjük.
  4. Amikor a hús már teljesen puha, levesszük róla az alufóliát, és kb. még 5 percig sütjük, amíg egy kis pírt kap.

Gyümölcsös rizs elkészítése:
  1. A rizst megmossuk, a felforrósított kacsazsíron kicsit megpirítjuk, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk, készre pároljuk.
  2. A mazsolát beáztatjuk. (Ha narancslébe áztatjuk, még finomabb lesz.)
  3. A gyümölcsöket megtisztítjuk, a fügék szárát levágjuk, a narancsot, mandarint meghámozzuk, mindet feldaraboljuk, majd forró zöld teában kb. 5 percig pároljuk.
  4. A kész párolt rizst még forrón összekeverjük a leszűrt párolt gyümölcsökkel, és a mazsolával.











2014. október 6., hétfő

Őszibarackos-marcipános linzertorta

Na ez a torta már nem először készül nálam. Úgy három-négy éve találtam ki, méghozzá télen, amikor nem volt már barack sehol, nekem viszont épp hiányzott ez az íz. Így aztán friss gyümölcs híján felbontottam egyet az ősszel eltett őszibarackdzsemek közül, ez került a krémbe.
Azóta kipróbáltam friss barackkal is, mikor milyen fajtát kaptam, sőt, egyszer még kajszival is. Csak akkor több cukor kell hozzá valamivel, de ez ízlés dolga.
Ez volt az első tortám, amit steviával is kipróbáltam, épp csak egy keveset kevertem a friss gyümölcshöz. Más édesítőszert soha nem használok, ez az egyetlen, amit tényleg jónak tartok jellegzetes íze ellenére. De erről írok majd még később, megérdemel a téma egy külön posztot.

Addig is jöjjön a sütemény! :-)





Hozzávalók:
A tészta hozzávalói:

30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg cukor
1 tojás
1 citrom reszelt héja

A krém hozzávalói:

2 tojás
6 dkg cukor
1 tk vaníliakivonat
3 ek étkezési keményítő
1 kis üveg őszibarackdzsem
2 dl habtejszín
5 dkg vaj

Kell még:
kevés zsemlemorzsa
10 dkg marcipán




Elkészítés:

  1. A tésztához elmorzsoljuk a hideg vajat a liszttel. Beleütjük a tojást, hozzáadjuk a cukrot, belereszeljük a citromhéjat.
  2. A tésztát lisztezett deszkán gyors mozdulatokkal könnyű tésztává gyúrjuk, majd kibéleljük vele a sütőformánkat. Megszórjuk kevés zsemlemorzsával, hogy ne ázzon majd át a tészta tölteléktől.
  3. A krémhez összekeverjük a tojásokat a cukorral, kanalanként adjuk hozzá a keményítőt, és csomómentesre keverjük. Hozzáadjuk a dzsemet is, végül a tejszínt.
  4. A krémet lassú tűzön folyamatosan kevergetve besűrítjük. Ha felforrt, levesszük a tűzről, még forrón hozzákeverjük a vajat és a vaníliát.
  5. Egyenletesen elosztjuk a tészta tetején, előmelegített sütőbe tesszük, és 160 °C fokon megsütjük.

Sütési hőfok: 160 °C fok
Sütési mód: hőlégkeveréses
Sütési idő: 30-40 perc sütőtől függően
Főzési idő: kb. 5 perc
Piteforma átmérője: kb. 28 cm









2014. október 4., szombat

Füstös makaróni




A kamrában kutakodva véletlenül lelöktem egy csomag tésztát. Ahogy lehajoltam érte, éreztem, nekem ma makarónit kell ennem. Nézzük, mi van itthon, amiből ebédet lehetne rittyenteni. A rövid nézelődést gyors elhatározás követte; itt ma sajtos makaróni lesz sok husival, sok hagymával, némi füstös ízzel megbolondítva. Egyszóval kirúgunk a hámból, és nem gondolunk a kilókra. Nem is gondoltunk! :-) Csak megettük jóízűen, hogy aztán kényelmesen hátradőlve kávézgassunk. Egészségünkre! ;-)






Hozzávalók:

15 dkg füstölt sonka (ha szalonnás, akkor nem kell pluszban zsiradék)
2 fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
1 csomó zöldhagyma
1 ek metélőhagyma
1 kg sertéscomb
20 dkg natúr tejszínes krémsajt
20 dkg + 5 dkg reszelt füstölt sajt
50 dkg makaróni
só, bors
kakukkfű






Elkészítés:
  1. A füstölt sonkát apró kockákra daraboljuk és jól megpirítjuk egy serpenyőben. Amikor az összes zsírja kisült, rátesszük a szálára vágott hagymát, a felkarikázott zöldhagymát, az apróra vágott metélőhagymát, és üvegesre pirítjuk.
  2. Rátesszük az apró kockára darabolt húst, többször átforgatva megpirítjuk. Rátesszük az összezúzott fokhagymagerezdeket, a sót, a borsot, kakukkfüvet. A sóval vigyázzunk, mert a sonka eleve sós, épp csak kicsit sózzunk utána, ha kell!
  3. Pici vizet, vagy alaplevet öntünk alá, és fedő alatt addig pároljuk, míg teljesen meg nem puhul. A folyadékot közben pótoljuk, ha szükséges.
  4. Ha a hús puha, hozzákeverjük a krémsajtot, és a reszelt sajtot, majd összeforraljuk.
  5. A makarónit a szokásos módon megfőzzük, és a raguval felváltva egy tűzálló tálba rétegezzük. Tetejét megszórjuk reszelt sajttal.
  6. Forró sütőben addig sütjük, míg a tetején a sajt szépen meg nem olvad, és egy kis színt nem kap.
+ megjegyzés:

Ha nem akarunk rétegezgetni, vagy csak nincs idő rá, nem kell bonyolítani, egyszerűen csak szedjük rá a ragut a tésztára, és szórjuk rá a füstölt sajtot. :-)








2014. szeptember 22., hétfő

Krémsajtos-paradicsomos rakott padlizsán

Az évek során jó sok padlizsános receptet próbáltam ki, rakott padlizsánból is végigzongoráztam több változatot, aztán mindezek alapján született meg ez a variáció. 
Mi most házilag sütött, friss, ropogós kiflivel lapátoltuk befelé. :-D






Hozzávalók:
  • 1 kg darált sertéscomb
  • 6 db padlizsán
  • 2 nagyobb fej vöröshagyma
  • fél fej fokhagyma
  • 1 db zöldpaprika
  • 4-6 db paradicsom (mérettől függően)
  • 1 l sűrített paradicsom (az enyém házi készítésű, közepesen sűrű)
  • 2-3 ek cukor (ízlés szerint)
  • reszelésre alkalmas sajt (én zöldfűszeres házi sajtot használtam)
  • 3 db natúr krémsajt (30 dkg)
  • zsiradék
  • bors


Elkészítés:
  1. Kevés zsiradékon megdinszteljük a vöröshagymát és a zöldpaprikát.
  2. Rátesszük a sertéshúst, megpirítjuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát.
  3. A paradicsomokat lebőrözve, apróra vágva keverjük a húshoz. (A paradicsom bőrét könnyen le tudjuk szedni, ha előtte néhány másodpercre forró vízbe mártjuk.)
  4. Kicsi vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk.
  5. Közben a padlizsánt hosszában vékony szeletekre vágjuk, alaposan lesózzuk, picit állni hagyjuk, hogy kiengedje a levét, majd egy serpenyőben, kicsi zsiradékon mindkét oldalukon megpirítjuk.
  6. Ha a hús megpuhult, ráöntjük a sűrített paradicsomot, kevergetve összefőzzük, ízesítjük a cukorral attól függően, hogy mennyire savanyú a paradicsomunk.
  7. Ezután belekeverjük a natúr krémsajtot.
  8. Egy tepsi alját kirakjuk a sült padlizsánszeletek felével, erre halmozzuk a húsos ragut, majd befedjük a maradék padlizsánnal.
  9. Végül az egészet jó vastagon beborítjuk a reszelt sajttal.
  10. Kb. 150 °C-on addig sütjük, míg a sajt megsül a tetején.

sütési hőfok: 150°C
sütési mód: hőlégkeveréses
tepsi mérete: 40 x 20 cm





2014. szeptember 16., kedd

Zsályás tarjaszeletek zöldségágyon

Íme egy olyan étel, mi tényleg semmilyen tudományt nem igényel, ráadásul megvan az az előnye, hogy míg bent időzik a sütőben, csinálhatunk mást is. A végén pedig egy füst alatt a körettel is megvagyunk. „Degeszreevős” kategória. ;-)





Hozzávalók:
8 szelet tarja
1 kg burgonya
4-5 fej vöröshagyma
2 fej fokhagyma
6 db paradicsom
4 nagyobb zöldpaprika
bors

zsálya





Elkészítés:

  1. A hússzeleteket mindkét oldalukon besózzuk, borsozzuk. (A tarját nem kell klopfolni, anélkül is omlós lesz.)
  2. A meghámozott burgonyát vastagabb szeletekre vágjuk, és egy sertészsírral alaposan megkent tepsi alját megpakoljuk vele, majd megsózzuk.
  3. A vöröshagymát vastagabbra szeleteljük, és befedjük vele a burgonyát.
  4. A paradicsomot és a zöldpaprikát szintén felszeleteljük, és belőlük is egy-egy réteget rakunk le.
  5. Erre fektetjük a hússzeleteket, és rászeleteljük a fokhagymát, rátesszük a zsályaágacskákat, vagy megszórjuk szárított zsályával, és előmelegített sütőben puhára sütjük. (Mindig mással fűszerezem, tehetünk rá rozmaringot, kakukkfüvet is, ki mit kíván éppen.)