Körtés nutellatorta

Íme, a már szokásos és éppen esedékes újabb pitekísérletem eredménye. :-)
A körte természetesen lehet befőtt vagy natúr is, érettebb példányokból is válogathatunk, így is, úgy is finom lesz. Mivel még szezonja van, nálam most friss, édes, érett körték az alanyok.

Hozzávalók:

Tészta hozzávalói:

• 30 dkg liszt
• 15 dkg vaj
• 1 nagy ek Nutella
• 5 dkg cukor
• 1 tojás sárgája
• 1 mk sütőpor

Krém hozzávaló:

• 3 tojás
• 3 ek cukor
• 3 ek étkezési búzakeményítő
• 2 nagy ek Nutella
• 4 dl tejszín
• 10 dkg vaj
  

Kell még:

• 4 db apróra vágott körte
• kevés zsemlemorzsa
  

Elkészítés:

1. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a cukrot, tojást és a nutellát.
2. A hozzávalókat gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk. 
3. A tésztát kinyújtjuk, kibélelelünk vele egy piteformát, majd megszórjuk kevés zsemlemorzsával, és elterítjük rajta az apróra vágott körtét.
4. A krémhez a tojásokat kikeverjük a cukorral, az étkezési keményítővel, a nutellával, hozzákeverjük a tejszínt, és kis lángon, folytonos keverés mellett besűrítjük.
5. A tűzről levéve belekeverjük a vajat, és simára keverjük.
6. A krémet a pitére öntjük, előmelegített sütőbe toljuk, és megsütjük. 
   

sütési hőfok: 160°C

sütési mód: hőlégkeveréses

tepsi mérete: 28 cm

Az ősz szerepében: én

forrás: google

Egy beszélgetés kapcsán eszembe jutott egy réges-régi emlék. Egy őszi emlék.

Óvodás voltam, három éves. A faluban, ahol felnőttem, valami nagyobb megmozdulás volt, nem tudnám már megmondani, milyen alkalomból. Csak arra emlékszem, hogy az iskolások is, és az ovisok is műsorral készültek. Jó sok néző volt, ezért a Kultúrházban ( - akkor még így hívtuk, ugyebár - ) rendezték ez az egész cécót. Én is szerepeltem, méghozzá egy olyan darabban, ahol megszemélyesítettük az évszakokat. Én voltam az ősz. Jelmezünk is volt. Tarkabarka falevélkoszorú a hajamban, virágok a ruhámon, kezemben hatalmas narancsszínű dísztök. Minden évszak markába nyomtak valamit, nekem a tök jutott. Gyönyörű volt egyébként, nálunk termett a kertben. A kerekes kút környéke minden ősszel tele volt a lángoló színű dísztökökkel. Az ovit is én láttam el vele, az óvónő minden ilyesmit begyűjtött, és telepakolta vele az ablakpárkányt termünkben. Azt gondolta, ennél szebb jelkép nem is kell az ősznek, úgyhogy ezt kellett tartogatnom. Mindkét kezem kellett hozzá, tényleg jó nagy volt. Nem volt nehéz egyébként, szóval nem kínozni akart az óvónéni, ezek azért nem olyanok, mint egy takarmánytök, belül nagyrészt üregesek.

Sokszor elpróbáltuk a darabot, nem volt gond, flottul ment minden a próbákon. Bemutatkoztam, és én, mint az ősz személyesen, egyes szám első személyben elmondtam ki is vagyok, milyen is vagyok, persze versbe szedve, meg minden. Enyém volt a zárszó.

Minden gyerek, aki elmondta a szövegét, kiment a képből, és leült a számára kijelölt helyre. Mivel én voltam az utolsó, én sosem vonultam ki a próbákon a többiekkel, hanem a helyemen maradtam, és kezdtük elölről a gyakorlást. Az óvónéni vezényelt ilyenkor, hogy oké, akkor elölről az egészet, az én pukkedlim meg folyton kimaradt. Így történt,hogy nekem elfelejtettek helyet szorítani a többiek között. Ők leültek mind a picike székekre, de nekem már nem maradt egy sem.

A próbák tehát állati jól mentek, és tulajdonképpen az előadás is, csak a vége, az ne lett volna...
Ott álltam a végszóra beállt hatalmas csendben, képemben valami reflektor vakító fényével, kezemben a tökkel, és nem tudtam mitévő legyek. Szétnéztem, de a nézőtér sötét volt, üres szék sehol, az óvónéni valahol a háttérben pakolászott, és éreztem, százan néznek a pattanásig feszült csendben. Percekig álltam ott bénultan, hülyén. Letehettem volna azt az idétlen tököt, kimehettem volna, vagy akármi, de nem. Csak álltam, és már a szám széle is remegett. Tisztán emlékszem az egészre, mert nem éreztem magam soha olyan egyedül egész életemben. Ha azt a szót hallom, magány, ez a két, vagy három perc jut eszembe. Éreztem, azonnal bőgni fogok, ettől aztán beindultak a reflexek, és elkezdtem keresni a menekülési útvonalat a szememmel. Hunyorogva bámultam a széksorokat a lámpafényben. Amúgy se nagyon láttam már a feltörő könnyek miatt, de akkor észrevettem végre, hogy valaki kalimpál, integet ezerrel a reflektorok mögül, hogy vegyem már észre. Szaladni kezdtem felé, keresztben a nézőtéren, nyomultam ezerrel a székek között, mentem keresztül mindenen, mint a viharos őszi szél. Az anyukám volt az, és én, mint valami nyúl, akit a farkas üldöz, tököt, virágokat hátrahagyva vetettem magam a karjába. Végre menedék, már nem vagyok egyedül...

Akkor felzúdult a nézőtér, a többség nevetett a nem várt végkifejleten. Míg élek, nem felejtem el. Én voltam az ősz. Nem eljátszottam, átéltem.

Egész gyerekkoromban valami furcsa, megfogalmazhatatlan érzés fogott el az ősszel kapcsolatban.

Láttam, ahogy a többi „évszak” ott ül egymás mellett, boldogan, megkönnyebbülve, hogy ők már leszerepeltek, boldogan, mosolyogva pihentek a helyükön. Csak én álltam ott egyedül, és nem volt hová mennem. Nem tartoztam közéjük. Valahogy kilógtam a sorból.

Azóta is, ha az évszakokat emlegetik, úgy érzem, az ősz valahogy kilóg. 
Ő más, mint a többi. Ő a végszó. Amit ha kimond, hirtelen csend lesz. Ő tudja egyedül, milyen az elmúlás, milyen a szomorúság. Én tudom, mit jelent ez.

Ősz, én szeretlek.

forrás: google

Akkor is menni kell...

"Ha az utam egy szakadék szélén vezet, bíznom kell, és biztosnak kell lennem abban, hogy 
a) valami puhára esek, b) megtanulok repülni."

(Mabel Katz)

forás: google

Csilis tökfőzelék

Talán nem túl népszerű a bejelentés, de én bizony imádom a tökfőzeléket. :-)

Nem volt ez mindig így, gyerekként nem ettem meg, bár kóstolgattam, mert nálunk az volt az elv, hogy mindent meg kell kóstolni, aztán ha tényleg nem ízlik, nem kell megenni. Hát én kóstoltam, aztán jól félretoltam a tányért. Nem tudom, mi változott meg bennem anno a terhességem alatt, de valami átprogramozódott bennem, mert egyik napról a másikra érdekelni kezdtek a főzelékek. Azóta is, bár eltelt tizenhét év, változatlanul szeretem majdnem mindet. A tök abszolút viszi a prímet, igaz, csak ezt a változatát szeretem, az anyukám-félét. Néha megbolondítom egy kis csilivel, mint most, merthogy a csípőset is imádom. 

Íme a nagyon egyszerű recept a bátrabbaknak, akik nem törődve a közutálattal, nagykanállal eszik a tököt, mint én. :-D

Hozzávalók:

1 db közepes méretű tök (kb. 1 kg)

1 db vöröshagyma

1 csokor kapor

2 dl tej

2 púpozott ek liszt

só

1 mk őrölt csili

Elkészítés:

1. A tököt lereszeljük, a hagymát vékony szálakra aprítjuk, vagy szintén lereszeljük.
2. 3-5 dl vizet felforralunk (-ki milyen sűrűre szereti-), beletesszük a tököt, a hagymát, az apróra darabolt kaprot, a csilit, és megsózzuk.
3. A tejből és a lisztből habarást készítünk, és amikor a tök megpuhul, behabarjuk a főzeléket.

A barátság :-)

"A barátság oka nem lehet véletlen, sem az egymásra utaltság. Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés. 
A barátság oka egyedül a barátság maga."

(Wass Albert)

forrás: google

Marcipános csokoládétorta

Hát ha van olyan torta, amit álmomból felkeltve, bekötött szemmel megcsinálok, akkor ez az. Nem azért, mert olyan őrületesen ügyes vagyok, hanem mert kismilliószor megcsináltam már. Száz százalék, hogy ez az a sütemény, ami legtöbbször készült el a konyhámban. 

Anyukám találta ki még gyerekkoromban, azóta is ez az első számú édesség nálunk. Semmi különös nincs benne, nem is nagyon díszítgetem, csak összedobom gyorsan, mégsem tudjuk megunni. De nem csak mi vagyunk így ezzel, mert a baráti körömből akárki jön hozzám, folyton ezt emlegeti, hogy ugye, csinálok megint. Szóval muszáj mindig odatenni az asztalra, ha jön valaki, különben hiányolják. Ha valami újat akarok mutatni, akkor többfélét is csinálok inkább, hogy ne legyen csalódás. Merthogy volt már rá példa, hogy kihagytam a csokitortát, azt hittem unják már. Aztán néztek rám hitetlenkedve, mert tuti csak viccelek, és dugdosom valahol a tortát is. Szóval beletörődtem, hogy ez a süti valamiféle varázserővel bír, időről időre vágyakozni kezdünk utána. :-) Én nem vagyok egy "csokifan", de még én is. Beismerem. 

Hozzávalók:

A piskóta hozzávalói:

• 8 tojás
• 8 ek cukor (16 dkg)
• 7 ek liszt (14 dkg)
• 2 ek cukrozatlan kakaópor
• 1 tk sütőpor
• 1 csipet só

A csokikrém hozzávalói:

• 2 db tojás
• 5 ek cukor (10 dkg)
• 3 ek cukrozatlan kakaópor (6 dkg)
• 4 ek liszt (8 dkg)
• 6 dl tej
• 25 dkg vaj
• 20 dkg cukor

Kell még:

• 20 dkg marcipánmassza
• 10 dkg porcukor
• 1 tábla keserű csokoládé

Elkészítés:

A piskóta elkészítése:

1. A tortaformát sütőpapírral kibéleljük, kivajazzuk, kilisztezzük.
2. A tojások sárgáját és fehérjét szétválasztjuk. Kimérjük a lisztet, belekeverjük a sütőport, és beleszitáljuk a kakaóport.
3. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük.
4. A tojáshabot és a kakaós lisztet óvatosan a tojásmasszába forgatjuk, majd beleöntjük a tortaformába, és előmelegített sütőben megsütjük. 

A csokikrém elkészítése:

1. A tojást összekeverjük a cukorral, beleszitáljuk a kakaóport, és kanalanként hozzákeverjük a lisztet. A tejjel apránként, hogy ne legyen csomós, önthető masszává hígítjuk.
2. A maradék tejet felforraljuk, majd a tűzről félrehúzva hozzákeverjük a kakaós masszát. Visszatesszük a tűzre, és kis lángon, állandó keverés mellett összeforraljuk. Kihűtjük.
3. A vajat habosra keverjük a cukorral, és a kihűlt csokikrémmel összekeverjük.

Összeállítás:

1. A marcipánmasszát összegyúrjuk a porcukorral, kettéválasztjuk 1/3-2/3 arányban. Mindkét darabot kör alakúra nyújtjuk porcukorral megszórt deszkán.
2. A piskótát három lapra vágjuk.
3. Az alsó lapot megkenjük krémmel, rátesszük a középső lapot, melyet szintén krémmel kenünk meg. Erre borítjuk a kisebbik marcipánlapot.
4. Befedjük a harmadik lappal, a torta oldalát is megkenjük krémmel, majd az összes maradék krémet a torta tetejére halmozzuk, ívesre formázzuk. Az egész tortát beborítjuk a nagyobbik marcipánlappal.
5. A csokoládét felolvasztjuk, és a tortára csorjatjuk.

sütési hőfok: 120 °C
sütési mód: hőlégkeveréses
tepsi mérete: 23 cm

... ééés egy csokis piskótás változat:

A tiéd...

"Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. 
De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. 
Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek."

(Wass Albert)

forrás: google