Narancsos isler

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az islerről mindig a sulibüfék jutnak eszembe. Bárhová is jártam iskolába, mindenhol árulták, úgy rémlik, rengeteget megettem belőle. Bárminemű szívfájdalomra azonnali gyógyírként alkalmaztam, szóval az aktuális hangulatomat simán le lehetett mérni az elfogyasztott islerek számán. Egy jó barát fülébe panaszkodni egy islerrel a kezemben, ez volt a tuti módszerem a gimiben. :-D

Otthon nem sütöttünk sosem, de nem is hiányzott, mert a suliban mindig kéznél volt. Én nem nagyon ettem semmilyen édességet az otthon készült sütiken kívül, a fagyi volt az egyetlen kivétel, így aztán nagy örömmel konstatáltam, hogy a gimis büfében nem csak islert, de még fagyit is lehetett kapni. Ma is állítom egyébként, hogy az volt a legjobb büfé a világon, ami meglepő, de igaz, még akkor is, ha beleszámítjuk, hogy egyébként elfogult vagyok ezzel az sulival kapcsolatban... ♥

Később aztán elmaradtak az islerek a büfékkel együtt, és más sütikkel kényeztettem magam, feledésbe is merült ez a régi kedvenc. Fanni kedvéért sütöttem meg először, aki hasonlóképp rákattant, mint én anno. :-)

Ezt a narancsos változatot találtam ki magunknak.

Hozzávalók:

fél kg liszt

25 dkg vaj

25 dkg cukor

2 db tojás

2 ek tejföl

1 narancs reszelt héja

1 ek narancslikőr (elhagyható)

+

narancslekvár

A mázhoz:

narancsos csokoládé (40%-os kakaótartalmú)

1 ek étolaj

Elkészítés:

1. A szoba-hőmérsékletű vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a tejfölt, a tojásokat, a narancslikőrt, végül belereszeljük a narancshéjat. (Minden hozzávalót alaposan keverjünk el, mielőtt a következőt hozzáadagolnánk.) A tésztából kis cipót formázunk, és folpackba csomagolva fél órára hűtőbe tesszük.
2. Pihentetés után a tésztát kb fél cm vastagságúra nyújtjuk, majd kiszaggatjuk.
3. A korongokat sütőpapíros sütőlemezen sütjük előmelegített sütőben, 180 °C fokon, kb. 5-7 percig. (Figyeljünk rá, hogy ne pirítsuk meg őket, nagyon gyorsan sülnek!)
4. Ha a linzerkarikák kihűltek, kettőt-kettő összeragasztunk a lekvárral. Néhány órát állni hagyjuk őket egy tálcán, így könnyebben dolgozhatunk majd velük tovább, hiszen közben szilárdul, szárad a lekvár, nem esnek szét a karikák.
5. A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, picit hígítunk rajta az olajjal, végül belemártogatjuk az islereket. Nincs más hátra, mint megpróbálni türelmesen kivárni, míg megszilárdul a csokimáz. :-)

Vörösboros-mézes pulykamellcsíkok

Ez az ételt a alkalom szülte. Mikor elkezdtem pirítani a húst, még nem tudtam pontosan, mi lesz belőle. Mivel pár napja volt egy fél üveg vörösborom a hűtőben, de meginni nem volt kedvem, már épp gondolkodtam rajta, hogy bele kéne főzni valamibe. Hát kavargatás közben eszembe jutott, és belelöttyintettem ebbe. Gyönyörű színe lett tőle, és nagyon jól illett a méztől édeskés hús zamatához. Kicsit pikáns, de aki szereti az édes-sós párost, annak szerintem ez is ízleni fog.

Hozzávalók:

1 db nagyobb pulykacomb (felső) kicsontozva

3 nagyobb fej vöröshagyma

6 gerezd fokhagyma

1 ek méz

kb. 4 dl száraz vörösbor

só

bors

kakukkfű

2 ek étkezési keményítő

4 dl tejszín

Elkészítés:

1. A húst megtisztítjuk a hártyától, felcsíkozzuk. 
2. A hagymát szálára vágjuk, üvegesre pirítjuk, rátesszük a húst és addig pirítjuk, míg egy kis levet nem enged. Közben sózzuk, borsozzuk, rátesszük a mézet.
3. Felöntjük a vörösborral, és fedő alatt puhára pároljuk.
4. A keményítőt csomómentesre keverjük a tejszínnel, és amikor a hús már puha, behabarjuk vele. Kevergetve összeforraljuk.

   

A szigetfestő

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
(Tamási Áron)

Könyvmoly vagyok. Korán kezdtem olvasni, három-négy éves lehettem. A szüleim nem győztek eleget mesélni nekem, így hát kénytelen voltam én magam elolvasni, amit akartam. Anyukám, annak ellenére, hogy tanítónő volt, vagy talán éppen azért, nem nagyon akart megtanítani olvasni. Úgy gondolta, korai még, és az iskolában majd unatkozni fogok, egyébként is menjek szépen játszani valami mást is, és egyáltalán, menjek ki a levegőre. Akkor aztán kimentem egy könyvvel a hónom alatt.

Amúgy állati cselesen mindig csak egy betű felől érdeklődtem, amikor épp elment mellettem valaki, hogy az úgy mellesleg milyen betű, így apránként összeállt a kép, és azt vették észre, olvasok. Abban volt azért igazság, hogy kezdetben uncsi volt a suli, de megoldottam, mert folyton szórakoztattam a mellettem ülőket. Tök mindegy, kit ültettek mellém, én bárkiből napok leforgása alatt kiváló beszélgetőpartnert faragtam tanáraim örömére. Amikor panaszkodtak rám, jóapám csak felsóhajtott, hogy igen, tudja, ha ébren vagyok beszélek. Egy évesen kezdtem, és akkor még örültek, hogy milyen szuper, máris körmondatokban beszél ez a gyerek. Mára átértékelték ezt a dolgot, és nosztalgiával gondolnak a szép időkre, amikor három hónaposan szép csendben bámultam a plafont. Szóval higgye el a tanítónéni, ők már százszor elmondták....

Gyerekként sokáig arról álmodoztam, hogy ha felnövök, írónő leszek.

El is képzeltem magam, ahogy ülök egy régi íróasztalnál, amilyen kábé Jane Austen-nek lehetett, régi írógép előttem, körülöttem papírlapok, jegyzetek, egy készülő könyv kellékei. Ott ülök elégedetten egy kis szigeten, a világ zajától elvonulva, elmerülve egy másik világban, ami csak az én számomra létezik még, emberekkel, akik csak az én fejemben élnek, de én ismerem őket, mint a tenyeremet. Hallom a hangjukat, tudom mit gondolnak, mert legtitkosabb érzéseiket is én ültettem el a szívükben, ők nem is tudják, merre tartanak, de én igen.

Később, úgy tíz éves korom körül annyit variáltam a dolgon, hogy illusztrálni is én fogom majd a könyveimet. Egyrészt mert rajzolni is nagyon szerettem, másrészt mert úgy gondoltam, nálam jobban úgysem tudhatja senki, hogyan néznek ki a szereplőim, én tudom csak, milyen helyen élnek, milyen ruhákat hordanak, az én könyvembe csak ne rajzolgasson senki más.

Pontosan láttam a béke szigetét, ahol én majd megírom azt a sok regényt, még álmodtam is vele, de sosem találtam meg ezt a helyet, néhány évvel később pedig beláttam végre, hogy ez a sziget-dolog nem fog összejönni nekem. Beszippantottak a hétköznapok, és már csak titokban gondoltam rá néha, hogy talán könyvillusztrátor azért lehetek még, de végül nem lettem az sem.

A legvégén aztán lett belőlem valaki, aki a körülötte élő sok-sok szereplő béke-szigetét festegette. Igen-igen, ahogy már Shakespeare is megmondta, ez itt egy színház hölgyeim és uraim, és színész benne minden férfi és nő. Mindenki potenciális szereplő tehát. Az is kiderült közben, hogy minden szereplő akar egy ilyen zugot magának. Egy darabkát a világból, ahol úgy érezheti végre, hogy hazaért. Nekem meg az a dolgom, hogy meglássam, az aktuális szereplőm hol is lenne otthon, és amikor már pontosan látom, lerajzolom neki. Ha ráismer és hazaér, boldog vagyok.

Nem minden könyv végződik happy enddel, de a kedvenceim igen.

Ironikus, de a saját szigetem még mindig keresem. A helyet, ahol egyszer majd azt mondom magamnak: itthon vagyok végre.

Egyszer majd megtalálom. Tudom.

Ha változást akarsz

"...a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba."

(Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)

forrás: google

Simi lepény

Ha meg kéne neveznem egy olyan családi sütit, amit legtöbbször ettünk, hát egész biztos, hogy ez a fura nevű lenne az.

Anyukám ősrégi receptje, már gyerekkoromban is imádtuk mindannyian. A külseje megtévesztő, mert amilyen egyszerűen fest, olyan finom. Eredetileg csokimáz is lenne a tetején, ki is próbáltuk, de csak egyszer, aztán rögtön el is hagytuk a csokit, úgy éreztük, az már csak ront rajta. Még Fanni sem hiányolja róla, pedig szerinte mindenbe kell csoki a világon! :-D Aki szeretne, persze tehet rá, de én túl karakteresnek éreztem, elnyomja a finom, vaníliás aromát. Ha vendég jön, azért megszórom egy kis vaníliás porcukorral, hogy valamivel elegánsabb legyen. :-)

Hozzávalók:

A tészta hozzávalói:

45 dkg liszt

25 dkg vaj

10 dkg cukor

1 tojássárgája

fél csomag sütőpor

1 kis pohár tejföl

A krém hozzávalói:

fél liter tej

5 ek liszt

3 ek cukor

+

25 dkg vaj

25 dkg cukor

+

2 ek vaníliás cukor

2 ek cukrozatlan kakaópor

Elkészítés:

A tészta elkészítése:

1. A tészta hozzávalóit összedolgozzuk. Lágy, puha tésztát kell kapnunk. Hat egyenlő részre osztjuk, és mindegyiket kb. 20 x 30 cm-es téglalappá nyújtjuk.
2. Egy hasonló méretű tepsi vajjal megkent hátulján sütjük ki a lapokat előmelegített sütőben, kb. 160 °C fokon. A sütési idő sütőtől függ, de nagyjából 5-7 perc alatt megsülnek a lapok. Míg sül az egyik, nyújthatjuk a következőt.

A krém elkészítése:

1. A lisztet összekeverjük a 3 evőkanál cukorral, és apránként adagolva hozzá a tejet, felhígítjuk. Önthető masszára lesz szükségünk.
2. A maradék tejet felforraljuk, majd a tűzről félrehúzva vékony sugárban hozzáöntjük a lisztes masszát, közben folyamatosan kevergetjük. Visszatesszük a tűzre, és folytonos keverés mellett besűrítjük. (Épp csak forrjon fel.) Mielőtt tovább dolgoznánk a masszával, kihűtjük.
3. A vajat habosra keverjük a cukorral, és összekeverjük a már kihűlt pudinggal.
4. A krémet elfelezzük. Egyik felébe beleszitáljuk a kakaóport, másik felébe pedig belekeverjük a vaníliás cukrot.

Összeállítás:

Az egyik lapot megkenjük a kakaós krém felével, erre kerül a középsó lap, amit a vaníliás krém felével vonunk be, majd ráhelyezzük a harmadik lapot.

Ezt a műveletet ismételjük meg a másik három lappal is, ily módon két tálca incsi-fincsi süteményünk lesz majd. :-)

A próba most sem vár...

"A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra."

(Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)

forrás:google

Sütőtökös-diós krémes

Régóta tudom már, hogy a sütőtök és a dió jó barátok, bátran párosítottam hát őket össze 

sokadszor is. Gondoltam, ha már sült tök van a háznál, kipróbálok megint valami újat is belőle. Hát ezt találtam ki. :-)

A hatalmas tökből, amit megsütöttem, egy nagy kupac tökgolyó is készült, és még így is bőven maradt néhány nagy szelet sült tök anyának is, aki nagyon szereti csak úgy kikanalazni a héjából. Én önmagában még mindig nem szeretem, így sütibe csempészve viszont simán megeszem. Sőt, úgy tűnik, bárkivel vígan megetetem, nem "tökölök". :-D

Hozzávalók:

A piskóta hozzávalói:

6 tojás

14 dkg liszt

12 dkg cukor

2 dl sült tök

csipet fahéj

1 mk sütőpor

A krém hozzávalói:

fél liter tej

10 dkg liszt

5 dkg cukor

1 tojás

10 dkg darált dió

20 dkg vaj

20 dkg cukor

2 ek rum

Elkészítés:

1. A tésztához a tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a sült tök villával szétnyomkodott húsát.
2. Kimérjük a lisztet, hozzákeverjük a sütőport és a fahéjat.
3. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd a liszttel együtt a cukros tojásmasszába forgatjuk.
4. A tésztát kivajazott, kilisztezett, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.
5. A krémhez a tojást habosra keverjük az 5 dkg cukorral, kanalanként hozzákeverjük a lisztet, végül apránként addig hígítgatjuk a tejjel, míg önthető krémet nem kapunk.
6. A maradék tejet felforraljuk, és a tűzről félrehúzva folyamatosan kevergetve beleöntjük a tojásos masszát. Visszatesszük a tűzre, és folytonos keverés mellett összeforraljuk. Elég, ha egyet rottyan. A krémet kihűtjük.
7. A vajat habosra keverjük a 20 dkg cukorral, és a már kihűlt pudinggal összedolgozzuk. Végül belekeverjük a diót és a rumot.
8. A krémet a kihűlt piskótára kenjük, és dióval díszítjük.