Hát,
gyerekek, ha van házimunka, amit szívemből utálok, az az
ablakpucolás. Már a gondolatától is elfáradok és ásítozni
kezdek, így védekezik a szervezetem ellene tiszta erőből, nehogy
mégis nekifogjak. Általában azért kétszer-háromszor egy évben mégis
ráfogom, bár tudom, hogy ez a minimum, és mélységesen szégyellem
is magam miatta.
Most is
halogattam már egy ideje, viszont ezzel párhuzamban meg
folyamatosan undorodom a két ablak között tanyát verő pókoktól,
meg a külső szárnyakon lengedező pókhálóktól. Én nem tudom,
de ezek a pókok ritka szorgalmas kis melósok, itt nálam legalábbis
simán kenterbe verik a hangyákat. Pedig azok szorgosak, mint
tudjuk.
Tegnap
aztán, ahogy itt ücsörögtem az íróasztalomnál az ablak előtt, hangulatos őszi napsütés lévén hosszasan bámészkodtam kifelé,
néztem a szép, színesedő lombú fákat. Közben végig az orrom
előtt kalimpált egy ragacsos pókhálódarabkán lengedező
madártoll, úgy négy pár beleragadt rovarláb társaságában.
Akkor tisztán éreztem, hogy ez már mégis túlzás, eljött az
idő, amikor lépni kell, nincs mese. Eljött az utált pucoválás
ideje.
Ma reggel
aztán rászántam magam, minden testi és mentális erőmet megfeszítve patyolatra
pucoltam mindet. Az összeset! Jó sok van pedig. Szóval hős
vagyok! :-D Hősöknek pedig kijár a jutalom. Méghozzá csokis! :-)
Csak a nélkülözhetetlen összetevő miatt. Boldogsághormon,
ugyebár. Töményen, bőkezűen adagolva. Jaaaa, és a kávé. Az is
jár mellé. ;-)
És akkor
a hormonturbózó recept, miután így felvezettem a guszta
helyzetábrázolásommal.
:-D
Hozzávalók:
A piskóta hozzávalói:
8 db tojás
6
ek liszt
2
ek kakaópor (cukrozatlan)
8
ek cukor
4-5
ek főzött kávé (jó erős)
1
késhegynyi sütőpor (nálam mindig foszfátmentes)
csipet
só
A krém hozzávalói:
fél
liter tejszín
40
dkg étcsokoládé (magas kakaótartalmú a legjobb hozzá)
4
ek nyírfacukor
1
tk vaníliakivonat
3
ek rum
Díszítéshez:
tortadara
Elkészítés:
A
piskóta elkészítése:
- A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, elkeverjük benne a kávét.
- Kimérjük a lisztet, belekeverjük a sütőport, beleszitáljuk a kakaóport, és alaposan összekeverjük.
- A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habá verjük.
- A habot a liszttel együtt óvatosan beleforgatjuk a tojásmasszába. (Én két részletben szoktam.)
- A tésztát sütőpapírral kibélelt, kivajazott, kilisztezett tepsibe/tortaformába simítjuk, és 160 °C fokra előmelegített sütőbe tesszük. 120 °C fokon tűpróbáig sütjük.
- Ha kicsit hűlt a piskóta, kiborítjuk a formából, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és hagyjuk teljesen kihűlni.
A krém elkészítése:
- A tejszínt felmelegítjük, beletördeljük a csokit, és folyamatosan kevergetjük, míg szépen összeolvadnak. Akkor levesszük a tűzről a masszát, belekeverjük a cukrot, a vaníliát és a rumot, majd néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. (az a legjobb, ha legalább fél napot hűtjük, hogy minél szilárdabb legyen.)
- Ha már jó hideg és kemény a masszánk, robotgéppel habosítjuk. (Azért nem árt vigyázni, nehogy vajat köpüljünk a tejszínből, szóval csak óvatosan! :-) )



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése